"Drága Louis,
Tudom, hogy önzőnek
tartasz. És meg is értelek, hiszen nem avattalak be egy rettenetesen fontos
dologba. Fogalmad sincs, hányszor próbálkoztam meg ezzel az elmúlt 6 hónapban.
De, te hogy mondtad volna el életed szerelmének, hogy féléven belül megszűnsz
létezni? Az utolsó három hónapom borzalmas volt, és nem csak azért, mert San
Diego-ba költöztél, és rettentően távol voltál tőlem, hanem azért is, mert
iszonyú fájdalmaim voltak. És ez volt a fő oka annak is, hogy végül nem mondtam
el neked. Nem akartam, hogy szenvedni láss. Valamint biztosra veszem, hogy nem
vállaltad volna el az állást, ami életed lehetősége volt. Igazából örültem is,
hogy teljesen lefoglal a munkád. Tudtam, hogy valamennyire boldog vagy, már ha
én nem tehettelek azzá. Nem is tudom, mit kéne még mondanom.
Te voltál a legjobb
dolog az elcseszett kis életemben, a boldogságom, a reményem, a mindenem.
Fogalmad sincs, mennyi mindent tettél értem, és mennyire hálás vagyok neked
ezért.
Szeretlek, mindennél
és mindenkinél jobban, örökké és még azon is túl. Éppen ezért szeretném, hogy
boldog légy nélkülem is. Keress valakit, aki képes még nálam is jobban szeretni
téged.
Szeretlek, teljes
lényemmel, ameddig csak tudlak,
Esther.
2016. 08. 21."
 |
| Louis Tomlinson
2016. 08. 27.
Chicago
|
- Francba is veled, Esther - mormogtam, tenyereimbe temetve
a borostától szúrós arcomat. Nem érdekelt a tény, hogy nyilvános helyen vagyok,
és bárki megláthat. Hangosan, férfiakat meghazudtolva zokogtam. Olyan fájó
ürességet éreztem, mint még soha, és fogalmam sem volt, hogy tudnék
megszabadulni az érzéstől.
Mert amellett, hogy elmondhatatlanul hiányzott Esther, még
mérges is voltam magamra, amiért ennyire elhanyagoltam őt. Rá egyszerűen nem
tudtam haragudni, hiszen a hiány érzete majdnem mindenhol kitöltött. Egyszerűen
most jöttem rá, hogy még a lélegzés is nehezebben megy nélküle.
Nem érdekelt, hogy a gyászoló családból hányan bámultak meg.
Esther szülei egyébként sem támogatták a kapcsolatunkat, főleg azóta, hogy
tudták; szövetségi ügynök vagyok.
Akkor, ott a sírja előtt; úgy éreztem túl sokáig voltam
kemény, szigorú férfi, és most simán belefért, hogy bömböljek, mint egy kisfiú,
aki épp a kedvenc autóját vesztette el.
A baj itt csak az volt, hogy 5 napja veszítettem el életem
szerelmét, a menyasszonyomat, a fényt az életemben, azt az embert, akiért nap,
mint nap felkeltem.
Szürke, élére vasalt öltönyöm kissé megnehezítette a
légzésemet, így vakon nyúltam a rajta lévő gombokért.
Többször is mély levegőt vettem, és hirtelen hatalmas
késztetést éreztem arra, hogy elszívjak egy szál cigit. Vagy kettőt. Lopva
nyúltam a zsebembe, hogy leellenőrizzem a készletemet. A helyzethez képest,
túlságosan nagy megkönnyebbültem, amikor kitapintottam a kicsit gyűrött cigis
dobozomat, és a gyújtómat.
Az elgémberedett izületeim megroppantak, amikor felálltam a
székemből, amit a közelebbi hozzátartozók számára tettek le a szervezők.
Tekintettel Esther családjának, nem túl kedves
pillantásaira, egy gyors intéssel elköszöntem mindenkitől. Egyedül csak
Bruce-t, Esther 12 éves öccsét öleltem meg. A kisfiú erősen kapaszkodott a
felsőmbe, és akarva akaratlanul is eláztatta a könnyeivel a fehér ingemet.
- Miért pont,Esth? - szipogta, és elhúzódva tőlem, egy
szétnyűtt zsepibe törölte az orrát.
- Nem tudom haver, nem tudom - ráztam meg a fejemet egy
keserű mosollyal kerítve. Minél tovább néztem az arcát, egyre inkább láttam
benne a volt menyasszonyom vonásait, amik újra és újra a szívembe martak. -
Légy jó, rendben? - hajoltam le hozzá, és egy óvatos csókot nyomtam a hajába,
mielőtt a temető kijárata felé indultam volna.
Mivel nem szerettem az autómban dohányozni, így pár méterre
a kijárattól, közelebb a fekete szolgálati autómhoz, gyújtottam rá. Lehunyt szemmel
élveztem, ahogy a nikotin szétáramlik a testemben. Viszont még ez sem tudott
teljesen lenyugtatni, ugyanis ahányszor csak lehunytam a szemeimet, felrémlett
előttem Esther alacsony alkata, gesztenyebarna haja, és smaragdzöld szemei,
amik minden ilyen alkalommal rosszallástól csillogtak.
Észre sem vettem, hogy megállt mellettem valaki, egészen
addig, amíg meg nem szólított.
- Öhm, te vagy Louis Tomlinson? E-Eshter vőlegénye? - nem
néztem egyből rá, és válaszolni is csak akkor voltam hajlandó, amikor kifújtam
a füstöt a számból.
- Úgy érted, volt vőlegénye? - mordultam fel, a hangom pedig
akaratlanul is csepegett a gúnytól. Hallottam, ahogy élesen beszívja a levegőt,
és végre ránéztem.
Egészen alacsony volt, sokkal törékenyebbnek látszott az
átlagosnál. Az arca is különleges volt, dús ajkait vörösre festette, még jobban
kiemelve őket, mélykék szemeit hatalmas pillái takarták, és az orra környékét
apró kis szeplők borították. Vékony testét, egy fekete harisnya és egy testhez
álló, szintén sötét ruha fedte, amire egy hasonló blézert húzott.
- Wow, oké, elhiszem, hogy gyászolsz - nevetett keserűen, de
a hangjába valami más is ékelődött, valami megfejthetetlen. - Én, csak azt
akartam kérdezni, hogy neked is hagyott-e levelet? - kapta ki a blézere
zsebéből a gyűrött levelet, amin félreismerhetetlenül a szerelemem kézírása
virított. Kurtán bólintottam, mialatt elpöcköltem a cigim végét. Mély levegőt
vett, majd újra felém fordult - Felolvashatok neked valamit?
- Már elnézést, de ki a fene vagy te? - tártam szét a
karjaimat, csodálkozva azon, hogy ennyire nyitottan viselkedik egy olyan
emberrel, akit most lát először.
Az ajkai egy pillanatra meglepetten nyíltak el, majd gyorsan
rendezte magát, és egyre szúrósabb pillantásokat vetett felém.
- Cecilia Bibby vagyok - nyújtotta felém a kezét, és amikor
nem fogadtam el a gesztust, sértetten méregetett tovább. - Felolvasok neked egy
részletet Esther leveléből.
"Össze fog törni.
Elképzelhetetlenül nagy seggfej lesz, és oltári bunkón fog veled viselkedni, de
kérlek, Cece, próbáld meg elmondani neki, hogy szeretem. Te tudod, mennyire.
Csak kérlek, mondd el neki, hogy ő az én egyetlen és utolsó szerelmem. Hogy a
gyönyörű kék szemei voltak azok, amikbe először beleszerettem, aztán a
nevetésebe. Kérlek, ha tudod, próbáld megnevettetni, ahogy velem tetted.
Tényleg szeretem őt, az utolsó levegővételemig. Nem, még annál is tovább.
Minden lépésével vele leszek majd, a lelke mélyén ő is tudja ezt. (....) Ezen
kívül azt a hatalmas szívességet kérném tőled, hogy add oda neki a borítékban
hagyott gyűrűmet. Igen, visszaadom neki a jegygyűrűmet, de csak azért, hogy
majd idővel olyan lánynak adhassa, aki igazán megérdemli majd. És, ne felejtsd
el. Szeretem őt. "
Olvasás közben néhol elcsuklott a hangja, és mire a végére
ért patakokban folytak a könnyei. Egy sóhajtás kíséretében a zsebébe
gyömöszölte a levelet, majd remegő kezekkel nyújtotta felém, az apró kövekkel
kirakott ezüst karikát, amit 1 éve adtam Esther-nek. - Őszintén sajnálom,
Louis. - suttogta, és rám sem nézve egy hatalmas terepjáróhoz rohant, amibe
bepattanva pillanatok alatt elhajtott.
Percekig bámultam utána, mire leesett, hogy mit szorongatok
a kezemben, és hogy ennek mi a jelentése.
Esther felbontotta az eljegyzésünket.
Ha lehet még élesebb fájdalom mart a szívembe, és képtelen
voltam tovább megállni a lábaimon. Zokogva, férfiasságomat meghazudtolva
rogytam le a földre, markomban tartva az utolsó üzenetet életem szerelmétől.
Végleg elhagyott.
XXX
Helló,
remélem elnyerte a tetszésedet az Louis és Cecilia történetének első fejezete!:)
Ha igen, kérlek hagyj nyomot magad után!
További szép napot!
XXX
Helló,
remélem elnyerte a tetszésedet az Louis és Cecilia történetének első fejezete!:)
Ha igen, kérlek hagyj nyomot magad után!
További szép napot!
