 |
Louis Tomlinson
2016. 12.31. - 2017. 01. 01.
San Diego
|
Érezted már úgy, hogy eleged van? Hogy nem bírod tovább,
egyszerűen nem megy, és kész. Az első adandó alkalommal menekülnél az egész
helyzetből, az életedből. Képes lennél mindent hátrahagyni, vissza sem nézni.
Nem törődni másokkal, amikor ők sem tették veled. Csak egyedül akarsz lenni.
Azt érezted már, hogy valakinek szinte felőröl a hiánya? Nem
tudsz mit kezdeni, a szívedbe mar a fájdalom, az ő gondolatára. Szemeid előtt
van a mosolya, a pillantása, bőrödön az érintése, ajkaidon az ajkai. És, lassan
már megőrülsz, sőt néha, az éjszaka közepén verejtékezve riadsz fel az
álmodból, amiben átélted az elvesztését, azt, ahogy egyik pillanatról a másikra
kicsúszott a kezeid közül. Pedig azt hitted mindent kézben tartasz, hogy semmi
nem csúszhat ki az irányításod alól. De rájössz, hogy hatalmasat tévedtél, mert
az élet kegyetlen, és a legváratlanabb pillanatban osztja ki a pofonokat. És,
neked tűrnöd kell, még akkor is, ha már nincs hited, reményed, hogy egyszer
minden jobb lesz. Enélkül az ember nélkül képtelen vagy elképzelni az életedet,
sőt minden perc nélküle egy kínszenvedés, és nem tudsz menekülni az érzés elől,
mert amikor az alkohollal próbálsz felejteni, még akkor is látod magad előtt a
rosszalló pillantásait.
Pont ezekkel az érzésekkel csaptam le a poharamat, a
Mentsvár nevezetű kocsma, ütött-kopott pultjára.
Szilveszter éjjel volt, San Diego-ban, így szinte magától
érthetődő volt, hogy rengetegen ünnepelnek itt.
A fülemben hangosan lüktetett valamelyik legújabb sláger, de
ez pont annyira tudott zavarni, mint az engem fürkésző emberek. Semennyire.
- Hé, Rich! - kicsit előrébb kellett hajolnom, hogy kiabálás
közben még észre is vegyen a pultos srác. - Egy pohár pezsgőt kérek, az egyik
legdrágábból. - felvont szemöldökkel, kicsit hitetlenül méregetett, de az
arckifejezésem láttán, szinte rögtön vigyorrá váltott át, és egy bólintás után,
indult is a pezsgőmért.
1 hónapja léptettek elő különleges vezető helyettes
ügynökké, és ezzel nem csak az önbizalmam, de a fizetésem is megnőtt. Pont
ezért gondoltam, hogy itt az ideje meglepnem magam.
Főleg, hogy se a születésnapomat, se a karácsonyt nem
ünnepeltem meg ebben az évben.
Azalatt az idő alatt, amit Esther-rel töltöttem borzasztóan
hozzászoktam, hogy mindig, mindenhol mellettem van. Hogy reggelente őt látom
először, és esténként magamhoz szorítva alszom el. Kakaóvajas illata még a
halála után 5 hónappal is kínzóan élt az emlékezetemben, ami egyre jobban
tönkre tett.
Belülről szétmart a hiánya. Mikor nem dolgoztam, nem tudtam
másra gondolni, csak arra, hogy vajon hol baszhattam el. Mármint, a francba is,
el sem tudtam tőle búcsúzni rendesen! Utoljára talán februárban
találkozhattunk, amikor kikísért a reptérre, és megígértük egymásnak, hogy
örökké szeretni fogjuk egymást.
Az volt, hogy miután júniusban megszerzi a diplomáját hozzám
költözik, ide San Diego-ba. Folyamatosan vásárolgattam kisebb dolgokat, amiknek
tudtam, hogy majd örülni fog, de ezek az apró szarságok most mindinkább arra
emlékesztettek, hogy elment, és soha többet nem tér vissza.
Viszont nem volt szívem eltenni őket. Ezek voltak az utolsó
darabjai, azok amik miatt úgy éreztem, még velem van.
- Haver, kezdesz bekattanni - rázta meg a fejét rosszalóan
Rich, miközben letette elém a pezsgős poharamat. Nem törődöm módon megvontam a
vállamat, és egy húzásra felhajtottam az egész adagot. - Többet nem kapsz ma -
biccentett, mikor egy újabb pohárért jeleztem volna - Sőt, arra kérlek, hogy
menj, sétálj egyet. Szellőztesd ki a fejed! Már magadban beszéltél.
Basszus.
Ledobtam egy százast a pultra, és legyintettem a srác felé,
hogy hagyja a visszajárót. - Kösz, mindent! - biccentettem, és felkapva a kabátomat,
kiléptem a csípős, hideg levegőre.
Fogalmam sem volt, merre mehetnék, s mivel fiatal volt az
éjszaka, hazamenni még nem akartam.
Fiatalok kurjantgattak, mikor egymás nyakába ugrándoztak, és
mindenkinek boldog új évet kívántak. Párok csókolták meg egymást, és bújtak
össze, amitől egyből tátongó ürességet éreztem.
Nem tudom, merre lehettem, amikor lefékeztem egy tetkószalon
előtt. Egész kifinomult helynek tűnt, nem voltak sehol neon csövek, vagy
pislákoló fények, csupán a bejárati ajtó felé volt elegáns betűkkel felfestve a
'Bibby's and Malik's Tattoo Inc.' felirat.
Furcsa volt, hogy nem volt semmilyen különleges neve, csupán
csak a tulajdonosok neveit kapta.
Szinte fel sem tűnt, hogy benyitottam, csak akkor, mikor már
bent álltam, és megcsapott az alkoholos fertőtlenítő és a festék átható szaga.
A pultnál egy elég nagy dekoltázzsal rendelkező, televarrt
karú lány támaszkodott, és unottan kattogtatva a tollát, várta, hogy valaki
betévedjen. Hangosan nyammogott a rágóján, és felmerült bennem, hogy ha józan
lennék-e, akkor is elkapna-e a hányinger, ennek láttán.
- Miben segíthetek? - csámcsogta, és újra kikattintva a
tollát, felém biccentett.
- Öhm - nyögtem nehezen, és hirtelen azt sem tudtam mi a
franc van - asszem' varratni akarok.
- Asszed'? - kuncogta lekezelően, és kicsit előre hajolt,
gondolom azért, hogy kioktasson - Kis barátom, itt határozottnak kell lenned. A
tetkókat nem olyan egyszeű ám leszedni. Tudod, nem jön le vízzel.
Összeszorítottam a szemeimet, és mélyeket lélegezten, és az
orrnyergemet masszíroztam, és azon voltam, hogy ne ordibáljam le a haját a
fejéről.
Hajlamos voltam rá, hogy az élethez való kedvét is elvegyem
egy-egy embertől, aki éppen felidegesített, vagy nem úgy végezte el a rá
kiszabott munkát, ahogy én azt elsőre kértem. Talán éppen ezért kaptam meg
végül a különleges vezető helyettes ügynöki címet. Meg azért, mert szinte az
irodában éltem, és a rám kiszabott összes ügyet rekord idő alatt megoldottam.
Szóval, összességében azt hiszem, jól végeztem a munkámat.
Azt, hogy tetováltatni szerenték még régebben eldöntöttem,
de valahogy sose jutottam el idáig.
- Hallo, haver figyelj már! - csettintett a lány, amikor már
pár perce nem válaszoltam - Mikor szeretnél varratni? És szabadkezit szeretnél,
vagy esetleg már megszokott minta alapján varratnál?
- Szabadkezit - mormogtam, és elkezdtem kibújni a
kabátomból, de a pultos megint megállított.
- Király, akkor beírlak holnap fél 12-re - mormogta unottan,
és egy rózsaszínes füzetbe firkantott valamit - CeCe-t kell majd keresned.
- De...én - makogtam, mert valahogy már nem akartak az
eszembe jutni a szavak.
- Semmi kertelés - intett le szemforgatva - Ha szabadkezit
szeretnél, ahhoz előre be kell jelentkezned, ez nem megy ilyen egyszerűen -
vicsorogta fölényesen, azonban a mosoly egy pillanat alatt lefagyott az
arcáról, amikor meghallottunk egy lágy, mégis tekintélyt parancsoló hangot.
- Hányszor kértelek már Jesie, hogy ne beszélj így a
vendégeinkkel? - a hang határozottan a hátam mögül jött, így nem tudtam hozzá
arcot kötni, egészen addig, amíg szembe nem fordultam vele.
Ha lehet ő is pont olyan meglepettnek tűnt, mint én, amikor
a tekintetünk találkozott.
- C-ce-ci-li-a? - makogtam egy időben azzal, hogy ő a vállam
felett átnézve odaszólt Jesie-nek.
- Soron kívül vállalom őt.
Hali!:)
Nem tudom, bárkinek feltűnt-e, hogy wattpadról letöröltem a történetet, mivel ott nem volt iránta túl nagy érdeklődés - sajnos nem vagyok annyira hanyag, valamint nem részletezem a +18as jeleneteket, mint az "elismert" írók (tisztelet, persze a kivételnek!). Viszont megpróbálom itt tovább vinni a történetet, hátha, majd többen is lesztek.
